admin bejegyzései

Ép testben ép lélek – étkezés

Magyarország Európa legkövérebb országa – derült ki egy felmérésből. A saját szemünkkel is jó látjuk ezt, ám egyéb nemzetekkel való összehasonlítást végezve elég elkeserítő a helyzetünk. Minden második felnőtt elhízott. Sajnos a gyermekek is vészesen dagadnak – az előbbi mondat … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Gondolatok, Tapasztalat | Címke: , , | Ép testben ép lélek – étkezés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pál Ferenc – Szükséges és szükségtelen veszteségeink

Nagyon vártam őt. Voltam már Pál Feri előadáson, tudtam mire számítsak, de most elvittem magammal valakit, akivel meg szerettem volna osztani az élményt. Nem okozott csalódást, nagyon dinamikus, pörgős, érdekes és szép 45 perc volt.

Kategória: Egyéb, Előadás | Címke: , , | Pál Ferenc – Szükséges és szükségtelen veszteségeink bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyógyszerek fogságában

Ennek a bejegyzésnek az ötlete azután fogalmazódott meg bennem, hogy elkezdtem keresgélni a neten e témában, illetve azon egyszerű oknál fogva, hogy mondhatni két hete már nem vettem be semmilyen antidepresszánst/nyugtatót/szorongásoldót és gondoltam megosztom a tapasztalataimat.

Kategória: Személyes, Tapasztalat | Címke: , , | Gyógyszerek fogságában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mosolyka

Szombati napon kilátogattam a Pszinapszisra, ami lassan már hagyománnyá válik nálam – ha minden igaz, most voltam negyedszerre. Két előadásra és egy beszélgetésre ültem be, melyek közül mind megérintett, ám szívemhez legközelebb mégis az időrendben utolsó, Mosolyka élettörténete férkőzött. Figyelem, … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Esemény, Gondolatok | Címke: , | 6 992 hozzászólás

A halogatás pszichológiája

Halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását, mint sok minden mást, pedig csütörtökön ellátogattam dr. Takács Ildikó (egy. doc., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem GTK Ergonómia és Pszichológia Tanszék vezetője) előadására, melyet “A halogató magatartás pszichológiai háttere” címmel tartott.

Kategória: Egyéb, Előadás | Címke: , | A halogatás pszichológiája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hevesi Krisztina: A szexuális aktivitás és a sportteljesítmény viszonya. Ösztöneink ösztönöznek?

Szombaton online formában néztem Kriszta előadását. Volt szerencsém vele előtte hétfőn találkozni, úgymond “meglepetésvendégnek” hívták hozzánk előadást tartani. Akkor a szexuálpszichológiát a méréselmélettel próbálta összehozni, most pedig a sportpszichológiával.

Kategória: Egyéb, Előadás | Címke: , | Hevesi Krisztina: A szexuális aktivitás és a sportteljesítmény viszonya. Ösztöneink ösztönöznek? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pszichátria: Károkozás és halálesetek kiállítás

Véletlenül bukkantam rá erre a kevéssé promótált eseményre, ám a címe felkeltette az érdeklődésemet és így ezen a havas napon ellátogattam megnézni miről is van szó. A Mammut I. harmadik emeletére érve (mozgólépcsővel szemben) egyből rátaláltam a kiállításra, sőt, az … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kiállítás | Címke: , , | 6 542 hozzászólás

Menni vagy maradni? – a család

Nehéz kérdés. Menni talán sokszor egyszerűbb, mert elmenekülni a probléma elől könnyebb, mint megoldani azt. Sokan pont emiatt választják manapság ezt az utat, kérdéseket, elvarratlan szálakat, miérteket, bizonytalan, riadt gyermekeket, döbbent férjet/feleséget hagyva maguk mögött. Gondolhatnánk, hogy a férfiak “hóbortja” … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Gondolatok | Címke: , , | 4 369 hozzászólás

Megélni a pillanatot – Szondy Mátéval I.

Karácsonyra kaptam (vettem magamnak, azóta tervezem, hogy tudok a könyv létezéséről és elmentem a bemutatójára) Szondy könyvét, mert érdekelt, hogyan tud írni. Érdekes embernek tartom Mátét, sok olyan területen dolgozott, ami engem is érdekel, biztosan nagyon tapasztalt is ezek okán, … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | 4 792 hozzászólás

Pál Ferenc – Választás, döntés, elköteleződés (Család és karrier előadássorozat)

Igaz, nem a napokban, de ellátogattam Pál Feri atya előadására, mely a címben szereplő fogalomtrió körré épült. Pál Feri atya egy igen karizmatikus személy, folyamatosan mosolyog és árad belőle a jóindulat, a kedvesség. A ma emberének talán picit furcsa lehet … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Előadás | Címke: , , | 4 671 hozzászólás